Örökös tagság

Bár már a 27. évadot kezdjük, a Holdvilág Kamaraszínház a járvány-okozta zárlat miatt csak most ünnepelhette meg fennállásának 25. évfordulóját.
Eszembe jutott, hogy milyen sok ember tett azért, hogy eljuthattunk idáig! 25 év sok idő egy színház életében, a mi esetünkben ráadásul egy független
színházról van szó…

Kipattant a gondolat: lehessen nálunk is, mint a kőszínházaknál, ÖRÖKÖS TAG! Javaslatomat az elnökség másik két tagja (Koltai Judit, Petyi János) jóváhagyta, sőt, örültek az ötletnek. És – mint „ötletgazdára” – rám bízták annak eldöntését, hogy ki kapja meg először ezt a címet.

Első alkalommal három kolléga részesült ebben az elismerésben:

Herczeg Istvánné (Magdika)

A kezdetek óta segíti a művészi munkát, ha kellett jegypénztárban ült, jegyet szedett, nézőtéri ügyelőként tevékenykedett, büfézett, vagy a színészek lelkét ápolta. Szeretete, figyelmessége összetartó erőként hat a társulatban!

Koltai Judit

Színész, rendező, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője, az egyesület elnöke Ha kell, az irodai ügyeket intézi,
pályázatot ír, beszámolót készít, próbál, mint színész; rendez, tanodát vezet. Az ő napi szintű küzdelme és odaadása és elhivatottsága nélkül a színház ma már nem létezne.

Kelemen Kati

1997-2002 között volt a színház tagja, mint színész. Utána már, civil foglalkozást választva, elhagyta a színészi pályát. Mégis, a színház iránti alázata, a napi szintű felkészültsége, a szerepben való elmélyültsége, a kollégák szeretete máig példa értékű az utána következő színházi nemzedéknek.

Pintér Gábor
elnökségi tag

50% Kedvezménnyel színházba

A család őszi kiadásai tetemesek, ezen szeretnénk enyhíteni azzal, hogy akár féláron is eljuttok színházba.
Válasszátok ki a 4 kedvenc előadásotokat, és vegyétek meg a 4 alkalomra szóló bérletünket.

Tökéletes ajándék

A színházbérlet szabadon felhasználható BÁRMELY négy előadásra, így tökéletes ajándék az egész családnak.
Vásárolja meg most a bérletet és jelezze, hogy ajándékba viszi, mi pedig kedves csomagolásban adjuk át.