Holdvilág Kamaraszínház – Egyesület

Támogatás

Kedves Nézőnk!

Köszönjük, ha úgy dönt, hogy segít pótolni a kiesett TAO-t az SZJA 1 %-ával.

Ezzel egyúttal egyesületünk működését és új darabok megszületését támogatja!

Adószámunk: 18154836-1-41

Gázember – előadásfotó
Kép: Tóth Viktória

Történetünk

1986-ban néhány fiatal művész elhatározta, hogy kiválik a hagyományos színházi struktúrából és létrehozta a Hold Színháza Alapítványt.

Mivel nem rendelkeztek állandó, színjátszásra alkalmas hellyel, különböző városokban és falvakban léptek fel, de gyakran hívták őket külföldi vendégjátékokra is. Budapesten a fiatalok egyik legkedveltebb találkozóhelyén, az Egyetemi Színpadon tartották előadásaikat. Mindeközben egy saját, független színházról álmodtak.

A ’90-es évek elején a Budapest Film megpályáztatta mozijait.  Ekkor nyerték el a rákosszentmihályi Világ mozi bérleti jogát, s azt színházzá alakították. 1995-ben pedig létrehozták a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesületet, melyet 1998-ban a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezetnek nyilvánított. Az alapítók álma valósággá vált és sok tehetséges fiatal művész csatlakozott hozzájuk. A Holdvilág Kamaraszínház volt a térség egyetlen, társulattal és repertoárral rendelkező színháza. Küldetésüknek tartották, hogy a XVI. kerület és környéke sokrétű kulturális központjává váljanak. Ezért színházi tevékenységük mellett a kultúra más tényezőivel is találkozhatott náluk a közönség. Céljuk egy olyan bázis létrehozása volt, mely a színjátszás és annak oktatása mellett más művelődési lehetőségeket is kínált.  Visszahozták a mozit a kerületbe, képzőművészeti kiállításokat, zenei és irodalmi esteket szerveztek. Bérletrendszert alakítottak ki, melynek köszönhetően sok ezer gyermekkel, felnőttel szerettették meg a színházat.

A Holdvilág azon kevés színházak egyike volt, melynek a teljes évi költségvetése alig volt több, mint  egy “kőszínház” egyetlen díszletének az ára – ebből mégis évadonként 120-150 előadást tartott, s bérelt épületének fenntartásáról is maga gondoskodott!

2009-ben a XVI. kerületi Önkormányzat megvette az épületet a Budapest Filmtől, s a 2012. július 31-ig kötött szerződést nem hosszabbította meg.

Attól kezdve az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban működik a színház, s a 2018/2019-es évadtól nemcsak itt, hanem az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban is láthatják előadásaikat a nézők.

Vezetőség

Elnök: Koltai Judit
Elnökhelyettes: Petyi János
Tag: Pintér Gábor

Adminisztráció, pénztár, nézőtér

– Dittel Gáborné
– Herczeg Istvánné
– Kaizer Kata
– Szajbert János

Műszak

– Bojer Tibor
– Csepreghy Péter
– Fi Dénes
– Pintér Péter